You must believe in free will. There is no other choice.

annyi mindent történt. azóta.

arcok, mozdulatok, hangok, szavak, illatok, fontos és kevésbé fontos gondolatok, amik fontos és kevésbé fontos  viselkedésformákat indukáltak. eltelt egy nagy adag idő.

 

Saját szemünk, orrunk, bõrünk, ízlelõbimbóink rabjai vagyunk. És nem a képzeleté. És nem a léleké. És nem a szellemé.

elfogytak a betűk. a szavak még valahogy meg-megformálódhatnának, de mit kezdjek ezzel az összevisszasággal teli ürességgel?

 

The pure and simple truth is rarely pure and never simple.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ad nekem teret és időt és húzok innen egy csíkot. Az ősrobbanás középpontjától felfoghatatlan sebességgel száguldok a galaxissal, de nem ám egyenesen, hanem az x, az y és a z (és a nyilván görbe idő) tengelyen forgó szélrózsák valamennyi irányába. Mert pl. a Tejút is forog a tengelye körül és a tengely is forog egy pont ja körül, ez beletesz egy szép kis spirális ívet a mozgásomba. De a Tejút nyilván nem egy síkban pörög-forog, van benne egy kis ringás; ahogy a pénz a peremén körbe-körbe táncol. Ami viszont a spirálnak ad egy elegáns vonalvezetést. Aztán hasonló csavarokat csinálok a Föld Nap körüli keringésével. És egyenesen tébolyító távlatokat ad az elszabaduló ornamentikának, ahogy forgok közben a Földdel. És ne feledjem a vonal ívéből azt a bájos pertubanciát, azt a leheletfinom csűrést, hogy Föld tengelye nem egészen mereven mutat az Sarkcsillagra és a Déli Csillagára, hanem bekarikázza őket.

És befizetek az embercentrifugára a sörfesztiválon, hogy egy édes felhangot adjak az órámban forgó fogaskerék egy kvarkjának egy perdületéhez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

most akkor hogyan? és miért is? így? miért nem úgy? te miért vagy itt? mit csináltok itt? meddig maradsz? miért mész el? miért ezt mondod? miért oda nyúlsz? hányan vannak? hol vagy? hova mentek? miért beszél? mit mondd?  te ki vagy? jössz? meddig?

 

dinamikus mozdulatlanságod,

gondolatod helyből távol

cukorpótló károd ára

indigóval másold át a

napba ne nézz

kívánj hármat

létezésed üveggolyó

gurítsd el

és keresd másban.

 

 

megszámolom már harmadszorra, növekvő sorrendbe rakom aztán halmazokba halmozom, csoportokat alkotok, megkeresem az aritmetikus közepét, a mediánt. foglalkozom vele, csak vele. cetlikre írom, hogy el ne felejtsem, szamárfülecskét hajtogatok neki, nehogy kicsússzon a gondolataim közül. csomót kötök a lepedőre, hogy biztosan eszembe jusson. elalszom. éjjel felriadok, megvan még? igen, itt dübörög a fejemben, nem baj, inkább begyűröm a párnám alá, minden rendben.

mikor megnyugszom, akkor vesztem el.

Hontalan

Az elébb
Majd megölt ijedtem:
A házban, hol vendég
Voltam, rejtekben
Mozgott
Mocorgott
Hirtelen egy deszka-sarokban,
Klozet mellett dobozban
Láb nélkül az
Idegen, kedves, szótlan
Tengerimalac.
Nézett riadtan,
Rám bámult hosszan,
Tűnődött, mint ki nem mer,
Végre
Bátorodottan
Tőlem kérdte:
"Hol van a tenger?"

akkorismosolyt mímelve gesztikulálok neked beszélve a semmit, mert te sosem szólalsz meg csak úgy, csak ha kérem. De a nagy hatásszünetekben egy pár gondolatom megint fennakad rajtad. bocsáss meg, de én csak a teljes átélést tartom egyedül elképzelhetőnek. jól van, vess meg, de én olykor direkt ütköztetem a szándékokat térben és időben, csak hogy érezzem, hogy egzisztálok köztetek. csípj meg, üss belém vagy mondj valami váratlant és lehetőleg minél dramatikusabbat, mert lételemeim a teátrális konstrukciók.

Spinozza szerinte nem lehetséges az öröm túlsága, a jó mindig jó, minden mennyiségben.  Másfelől régi bölcsesség , hogy a túlság mindenből rossz. Maga a túlság a rossz, és a mérték(letesség) a jó. Oximoronként így teljesíti be saját rosszát: mindenben mértékletes, vagyis kivéve egyedül a mértékletességben mértéktelen.

Régi kérdés, Platón, Jézus, Buddha, Roussou, Nietzsche, lehetséges-e egyáltalán, hogy a jó ne legyen valamiképpen egyetemes. Micsoda fábólvaskarika - ami jó az tényleg jó; akkor hogyhogy nem egyetemes, hogyhogy nem győzött már régesrég?

Tükröm, tükröm mondd meg nékem: / én vagyok a példaképem?

Ismerj meg önmagad. Ismerd meg önmagam.

 

micsoda fejetlenség. a plafonig hatolnak bohémia szájbavett, megrágott és kiköpött darabkái. azokat gyűjtögetem tegnapról, hogy még egyszer becsaphassam önmagam. is. egyre lejjebb adom magam. ezt persze mindig csak utána veszem észre amikor már vége és csomózom ki ami összegabalyodott. itt dübörgök már megint a saját fejemben. unom és dühít. mindig csak azok a visszafojtott lélegzetek, te meg arról beszélsz hogy milyen érzés szabadnak lenni.

a boldogság azon vetületét keresem, amikor kartonruhában szervírozom neked a tortát és szappanbuborékot is fújok mellé, a copfom omlós és rafinált.

nüansznyi disszonancia

majd holnap felkelek.

 

Pilinszky János: Fabula

 

Hol volt, hol nem volt,

élt egyszer egy magányos farkas

Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,

és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,

a kőművesek simogatását,

de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.

Istenen kívül soha senki

olyan szépnek nem látta őket,

mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,

megállt a szoba közepén,

s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,

s reggel is, mikor agyonverték.

 

Évek múlva jössz rá, micsoda lehetőségek nyíltak meg hirtelen alattad. Micsoda könnyűség-érzés szakadt rád. Micsoda álomra ébredtél, micsoda valóságból.

Micsoda? Hogy képzeled? - Hogy egy érzékszervi boom. Eddig egy fasz/picsa voltál, merev és buta, punnyadt és ráncos, vak és süket, ízléstelen és ézéketlen, színtelen és szagtalan és most egyszer csak (?) kaptál egy szuperéles kontaklencsét, egy total surround sound hallókészüléket, egy metanyelvet, egy infraszenzoros nyálkahártyát, egy hiperbőrt és egy extra ultrahangérzékenységet a legintelligensebb biotechnológiás szoftverekkel. A szimbolikus automatikusan csúcsra járatva.

Ott vagy: a szépség/szerelem eksztázisa nem elalélás, ellenkezőleg. Tárgyilagos vagy. Elfogulatlan és kiegyensúlyozott. Ha akarod apollóni ha akarod dionüszoszi. Ha akarod szenvedélyes, ha akarod vicces. Ha akarod, tökéletes alakítás, ha akarod, a legtermészetesebb.

és valóban. lenyűgöző ritmusa lehet a következetlenségnek. egyrészt nagyon másrészt minden szempontból.

amikor már levegőt sem merek venni, mert minden receptorom azt fürkészi hogy hol és mi lesz a következő meglepetés. és hogy vajon milyen gyorsan tudok-e majd ráreagálni.

konstant vigilancia. csak úgy félvállról. könyökömig hatolnak az elszórt gondolatmorzsáid, erre vágytam végig végül.is.

"- Hölgyem, mennyiért feküdne le velem? Harminc euróért?

- Sértegetni akar?

- Kétszázért?

- Nade Uram, minek néz maga engem?

- Es százmillióért?

- Hát, annyiért talán meggondolnám.

- Nos, akkor azt már tudjuk, hogy Önt minek tekinthetjük. Most már csak az áron alkudozunk.

Oké nagyfiú, legyen ezerhárom és te is élvezni fogod. "

 

 

 

 

 

valójában valótlan a képzet. társítás. embereket emberekkel megszámlálhatatlan, fondorlatos, szépreményű viszonyrendszerek és töretlen gesztikulációk között papírmaséból gyűrtem a szoknyám. szemlesütve állok a sarokban és várom hogy engem is megtaláljanak azok a Teljességből kiszakadt darabkák amiket rám szabtál, hogy egész legyek ma is. Mivel tegnapelőtt nem imponált a koradélután rezgésfelülete, sem az a visszafogott elegancia a hangodban, ebben a kinevethetően banális szituációban találtam magunkat ahogy önmagunkból kifordulva egymás felé próbáljuk tologatni az egyre csökkenő energiahányadosainkat. a koordinációnkon még van mit javítani, majd holnap megint kötéltáncolhatunk szemtelenül. de leginkább meztelenül.

tudod jól hogy nem úgy gondoltam.

én nem is gondolok. itt csak te gondolsz és éjjelente amikor csukva van a szemem és a szám is akkor azzal az elbűvölő ultrahangoddal viszed át a fejedből a fejembe de úgy hogy még észre sem veszem. te meg titokban mosolyogsz magadon. szofisztikált és urbanizált bűntudatkeltő vagy és be kell hogy valljam, jól csinálod abban a feketeszürke csíkos nyakkendődben.

a ténytől hogy még mindig itt vagy dühös leszek és fáradt.

 

 

csak most az egyszer szerettem volna felolvasztani azt a matt ragyogást az aurád körül. ha megengednéd fényesre sikítanám a közeget mikrokozmoszunkban. de te csak ne nyájaskodj, azt akarom, hogy vedd fel a szereped és óvatoskodd csak el bátran a mozdulatokat. ne mondj ellent önmagadnak, késleltesd a pillanatot, látom a szemedben hogy te is arra vársz lázasan, hogy várhass még rá.

azt mondom, szerintem a cél is az útnak a része.